Febr. 11. Mára egy kirándulást terveztünk a Nílus forrásához. Julius, az egyik itteni dolgozó, akinek van egy autója, vállalta, hogy elvisz bennünket. Előtte még az adminisztrátor hölggyel találkoztunk, és megvettünk egy nagy víztartályt, amit ígéretük szerint egy héten belül fognak szállítani. Bár most is van egy víztartályuk, ami az eső vizet gyűjti össze, ebből isznak, főznek, tisztálkodnak, stb., de a száraz időszakban, amikor sokáig nincs eső, időnként vízhiányuk van. Nem tudjuk, hogy az ittlétünk alatt ez el fog-e készülni, mert még alapot kell neki csinálni, meg miegymás, és ahogy tapasztaljuk, néha elég nehézkesen haladnak a dolgok.
Kirándulásunk nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat. Egész nap nagyon meleg volt, és még az eső sem esett (pedig most vittük az esőkabátokat).
Először megérkeztünk egy helyre, a Viktória Tó és Nílus találkozásához, ahonnan egy kis csónakkal átmentünk egy pici szigetre, ami mellett tör fel a Nílus vize. Különösebbet nem lehet látni, csak azt, hogy ott nagyobb mozgása van a víznek, mivel több hullámot képez, ahogy jön fel a víz a felszínre. Még egy kicsit csónakáztunk, és próbáltunk különféle madarakat felfedezni. Igaz, hogy vidrákat is ígértek, de azokat nem láttunk. Láttunk különféle madarakat, de hogy melyik melyik, arról fogalmunk sincs. Ezután továbbmentünk egy másik helyre, a Bujagali Vízeséshez, ahol a vadvizi evezések legizgalmasabb része van. Hát gyönyörű hely volt, látszott a víz hihetetlen ereje, de azt az élvezetet amit egy ilyen evezés jelent, inkább meghagytuk másoknak. Mi inkább a partról gyönyörködtünk. Láttunk valakit, (öngyilkos merényletnek tűnt), aki valami matracfélével beugrott az iszonyatos vad hullamák közepébe, aztán hol a vízen, hol a víz alatt, de végül is kijutott a sima vízre. Mások meg kayakkal vagy kenuval vergődték át magukat a hullámokon. Lett volna lehetőség valami quad-bikingra is, de inkább lemondtunk róla.
Miután hallottam, hogy van egy bungee jumping lehetőség is, nagyon kacérkodtam a gondolattal, hogy életemben először megpróbálkozzam valami ilyesmivel. Rettenetes tériszonyom van, még a kisebb ugrások gondolatától is írtózom, de gondoltam, ha egyszer megpróbálnám, talán ezzel legyőzném a félelmemet. El is mentünk a színhelyre, Hát miután láttam a Nílus szélén egy magas szikla tetején azt a "tákolmányt", ahonnan az ugrás történik, nem sok bátorságom maradt. Végül a dolog megoldódott, mert ha akartam volna sem tudtam volna ugrani, mert 2 nappal előtte kell időpontot foglalni. Még első felindulásból csak-csak rávettem volna magam, de hogy 2 napot várjak és izguljak, azt már nem. Hát így ez a bátorság próba kimaradt az életemből.
Közben már megéhezünk. Julius elvitt minket egy hotelnek az éttermébe. Mikor körbenéztünk, egy kicsit távolinak tűnt, hogy mi ilyen helyen ebédelljünk. A kontraszt olyan hatalmas volt a pár száz méterrel arrébb lévő nyomornegyedhez képest, hogy azt gondoltuk, mi ezt nem tudjuk megfizetni, annyira drága. Julius megnyugtatott bennünket, ne izguljunk, nem annyira drága. A szálloda kertjében volt az étterem, gyönyörű helyen, mellettünk egy kicsit lejjebb folydogált a Nílus. Ha fürdőruhánk lett volna, az úszomedencét is kipróbálhattuk volna. Olyan valószínűtlennek tűnt, hogy 10 nap után egy igazi, finom ebédet ehettünk (bab nélkül), üdítővel! Egyikünk valami csirkét, másikunk valami helyi sajátosságot, egy nílusi halat választott, ami jó ropogósra volt sütve, és mindkettőt megfeleztük egymással. Julius szeint a fejét és az uszonyát is meg kell enni, én inkább nem vállalkoztam rá. Laura megpróbálkozott vele. Én inkább ezt az élvezetet meghagytam nekik. A hal többi része egyébként nagyon finom volt. Amikor a csirkéhez jutottam, valahogy furcsának éreztem. Először nem tudtam azonosítani mi lehet a probléma, aztán egy pár falat után rájöttem, hogy az én részem szinte teljesen nyers volt a bunda alatt. Természetesen nem ettem tovább, de addigra Laura már az ő részét elfogyasztotta. Talán az a rész egy kicsit jobban át volt sülve, legalábbis ő nem vette észre, hogy annyira nyers lett volna. Nem akartunk reklamálni, végül is a hal jó volt, reménykedtünk és imádkoztunk, hogy az Úr most is őrizzen meg bennünket, mint ahogy eddig tette. Végül nem is fizettünk olyan sokat, hármunk ebédje került 44.000 ugandai shillingbe, ami átszámítva kb. £15-16.
Hazafelé még beugrottunk egy-két üzletbe vásárolni egy-két dolgot. Az árvaháznak egy hatalmas vaskapuja van, és amikor valaki jön, a kapun dübörög, míg meghallja valaki, mert belülről lehet kinyitni. Gondoltuk jó lenne egy csengő. Meg is vettük (bár még a vezeték hiányzik, mert nem tudtuk hány méter kell), már csak az a kérdés, hogy valami fel tudja-e szerelni. Ha nem nagyon kap hozzá segítséget, Laura vállalta, hogy megcsinálja egyedül. Hát ebben én biztosan nem leszek partner, met én meg az elektromosság?!
Febr.12. Ha tegnap el tudtam volna küldtei volna ezt az üzenetet, akkor itt lenne-e a vége, de sajnos most arról kell beszámolnom, hogy nem lett ilyen jó vége a dolgoknak. Éjszaka Laura nagyon rosszul lett, nagyon sokat hányt, le van gyengülve, és most már egy kis hőemelkedése is van. Kérlek imádkozzatok érte, ne legyen semmi folytatása az ügynek, mielőbb helyreálljon, visszanyerje az erejét és tudjon enni. Minden esetre nagyon érdekes, hogy míg itt, az árvaházban, látva a körülményeket, sokkal jobban valószínűnek tűnt, hogy valami ilyesmi történik velünk, és látva azt a nem tudom hány csillagos luxus hotelt, tele fehér turistákkal, meg sem fordult előtte a fejünkben, hogy eseleg valami miatt aggódnunk kellene. De nem veszítjük el a hitünket, tudjuk, ha az Úr ezt valamiért meg is engedte, az valami módon a javunkat szolgálja.
Febr. 14. Még mindig nincs internetünk, azt hiszem csak 16-án lesz (ha akkor kifizetik a dijat). De addig is írok egy pár sort.
Laura tegnap még gyengélkedett, de ma már visszatért az ereje. Szükség is volt rá, mert a mai napunk nagy része vásárlással telt, meg különöző szállítások lebonyolításával. Az árvaház egyik szüksége között volt az is, hogy a megrepedezett falkerítéseket szeretnék kijavíttatni, hogy ne romoljanak tovább, és hogy a további felázásokast megszüntessék. a lejtős udvaron a víz (sár) elvezetését megoldanák, illetve leköveznék az udvar egy részét. Továbbá a víztartály alapját is elkészítenék. Ehhez a mai nap folyamán sikerült az anyagok nagy részét megvásárolni, leszállíttatni, úgyhogy ha minden jól megy, hétfőn elkezdik a munkát.
Laurával úgy döntöttünk, hogy bár ez nem szerepelt a szükséglistájukon, de a konyhát kifestjük. Még szerencse, hogy van egy kis festési gyakorlatom otthonról, így talán meg tudjuk csinálni. De a hozzávaló szerszámok beszerzése nem volt olyan egyszerű. Míg festő hengert sikerült vennünk, de olyan tálcát, amibe be tudjuk mártani, meg a felesleges festéket kinyomni belőle, azt már nem. Még csak nem is hallottak ilyenről. Hát azért sikerült megoldani a problémát, vettem egy vödröt, egy belepasszoló müanyag lyukacsos kosarat, aztán valahogy ezzel fogjuk a feladatot megoldani. Hát érdekes lesz! Majd beszámolok róla, hogy használható-e ez a kezdetleges festőeszköz. Hétfőre, meg talán keddre tervezzük ezt a feladatot, mert a konyha mellett egy főzőfülke is van, ami még koszosabb, azt is meg kellene csinálni.
Febr. 15. Kb. 3 napja nem esett eső, és sajnos a vízkészletünk végére értünk. Szerencsére az egyik közeli szomszédnak van egy csapja, amin jön a víz, és tőle pénzért vásárolhatunk nagy műanyat kannákba. De ez mégis azt jelenti, hogy spórolni kell a vízzel. Eddig sem pocsékoltuk, de most még takarékosabbnak kell lenni. Nincs mosás (pedig már szükséges lenne) és hát ez a vízhiány megnehezíti a hétfőre tervezett munkákat. Mert hát betonozni sajnos nem lehet víz nélkül meg hát a festéshez is szükségünk lenne rá. Szóval nagy szükségünk van esőre, ha valaha megkapjátok ezt az üzenetet kérlek imádkozzatok érte. Ma egyébként tikkasztó hőség volt. Mire legyalogoltunk a hegyről, hogy ivóvizet vegyünk magunknak, rendesen megizzadtunk.
A gyerekek délután előadást tartottak a mostanában tanultakról. Nagyon ügyesen megtanultak igeverseket kívülről, és nagyon ötletes, humoros, maguk által kitalált színdrabokat adtak elő. Nagyon csodáltam a türelmüket, mert tegnap szinte egész nap erre készültek, és még ma is sokat gyakoroltak miután hazajöttek a vasárnapiskolából.
Febr. 16. El sem hiszem, feljutottam az internetre és hosszas próbálkozás után vegre el tudom küldeni. Sikerült befejeznünk a konyha festését, de nagyon elfáradtunk. A körülmények, a vízhiány meg a kezdetleges munkaeszközök igencsak megnehezítették a munkát. Természetesen egy létra sem volt, egy kis kerek négylábú, magas székre kellett föl, le ugrálni. A belső konyha festéséről egyelőre lemondtunk, nem tudom lesz-e még valaha erőnk rá. Egyébként a sok fáradozásunk eredménye csak addig tartott, míg a gyerekek hazajöttek, 5 perc múlva a már ott voltak az ujjlenyomagaik, hiába kértük, hogy ne tapogassák a falat.

11th Febr. For today we had planned a trip to the source of River Nile. Julius, one of the workers, who has a car, offered to take us there. First we met the administrator and bought a big water tank what will be delivered within one week. They have an other water tank which collect the rainwater what they use to drink, cock, clean, wash etc. but in the dry season when no rain for long period sometimes they don't have enough water. We don't know if the work will be done during our time because a foundation has to be built and need some other job and our experience that the things sometimes go forward slowly.
Our trip was really good we really enjoyed ourselves. All the day was very warm and wasn't any rain (maybe because we took our raincoats).
First we arrived a place where the Victoria Lake and the River Nile meet together and took a boat to go to a little island.The source is next to the island. You can't see too much just there are more water movement, more waves because of the upcoming water. We spent some more time riding a boat, trying to discover different type of birds. They promised utters as well but unfortunately we didn’t find them. We saw a lot of birds but we don't have a clue, which is which. We followed the way to an other place, to the Bujagali Waterfall. This is the most exciting place of the water rafting. Is was really beautiful seeing the huge power of water. But we only admired the beauty of the place instead of trying out some rafting. We saw somebody (it seemed a suicide attack) who jumped into the middle of the wild wares with some kind of lilo and he was sometimes on the water sometimes under it but somehow managed to get reach the calm water. Other did the same with kayak or canoe. We could have tried some quad-biking as well, but at last we didn't do.
After I heard there is place for bungee jumping I thought maybe would be time to try something like this for the first time in my life. I fear of height and even the thought of jumping frightens me, but I thought if I tried once maybe I would overcome my fear. We went to the scene. When I noticed the "makeshift" tower on the top of a huge rock along the bank of the Nile I had cold feet. But after a while the problem had been solved: I couldn't jump even I had wanted, because it have to be booked 2 days before. Maybe I would have done if I decide on the spur of the moment but I don't want 2 days nightmare while I'm waiting. So this test of bravement will miss from my life.
In time we got hungry so Julius took us to a restaurant of a hotel. When we looked around it seemed out of question to have lunch there. The contrast was huge between the hotel and sheds, huts around it, so we though we can't afford it. Julius reassured us it was not too expensive. The restaurant was in the back garden of the hotel with beautiful view to the Nile. If we had had swimming costume we would have swum in the pool. It seemed unbelievable to eat a nice food (without beans) and soft drink after 10 days. One of us ordered chicken the other ordered a local speciality, a deep-fried fish from the Nile and we shared our food with each other. According to Julius, the head and tail are edible as well. Laura tried to do it I left out this enjoyment. The other part of the fish was really delicious. When I wanted to eat my chicken it tasted strange but first I didn't know what the problem with it was. But after a few mouthful I realised the chicken was almost completely raw under the breadcrumbs. I stopped eating immediately but Laura had finished hers before. Maybe that part was a little bit better this was the reason she didn't realised it was raw. We didn't want to make a fuss, we enjoyed the fish, we hoped and prayed that the Lord may protect us as he did before. All in all we didn't pay much, the three lunches costed 44.000 shilling, about £15-16.
On the way home we popped in a few shops to buy some bits and bots. The orphanage has a big iron gate and if somebody wants to get in bang on it until somebody hear and open it from inside. We thought a bell would be a good thing. We bought one (but the wire still missing because we didn't know how many metre we need) the question only is who will make it work. If nobody will help maybe Laura can do it alone. I am sure I won't be a partner in this work because me and the electricity?!
12th Febr. If I could have sent this message yesterday evening the end would have been here but unfortunately I have to tell you the end not too good. During the night Laura get sick and she vomited a lot. She is really weak and she has temperature as well. Please pray for her the sickness and fever may leave her, let her strength come back and can eat again. But it really interesting that here, in the orphanage, where the circumstances not the best it seemed much more likely to happen something like this, but we didn't worry in a luxurious hotel's restaurant, full with white tourists, because we thought we are in safe place. But we don't loose our faith and know if the Lord let this happen to Laura it will make good for her at the end.
14th Febr. We still don't have internet I think it only will be on 16th (when they pay for it). But anyway I write some words.
Yesterday Laura still was under the weather but today her strength returned. It was needed because we spent our day with shopping and dealing with different deliveries. There was a need on the list of the orphanage, that they would like to have the garden wall’s cracks repaired to protect from the further damage, and in order that the wall don't get soaked from the bottom they want the water and mud to leave the front garden, which descends from the house, through pipes and they want to cover the muddy part of the garden by stones. The foundation of the water tank will be built as well. Today we managed to buy the most part of the materials and they were delivered so if everything is going well the work will be started on Monday.
Laura and me had decided we are going to paint the kitchen even though they don't see it is important. Luckily I have some experiments that I brought from at home so we hope we can do it. But buying the tools to the work wasn't easy at all. We could buy paint roller (?) but we didn't find the tray which helps to use it (pressing the excess paint from the roller). But I managed to solve the problem I bought a bucket and a plastic basket with holes which fits into the bucket. Maybe we can do the task with this. But it will be interesting! I will give you report if this old-fashion tool is useable or not. We plan to do this job on Monday and maybe Tuesday because next to the kitchen there is an other small cocking room what is more dirty so we need to do as well.
15th Febr. It hasn’t been raining for 3 days and unfortunately our water tank run out. But we are lucky because one close neighbour has a tap and we can buy water from them in big plastic water cans. But this means we need to be cautious with the water. We didn't waste in the days before but we have to try to use less now. No washing (but we should) and the water shortage makes the buildings job more difficult. Without water it is impossible to make concrete and we should need water to the painting as well. We are really need for water and if you ever read this message please pray for it. By the way today was scorching heat. We walked down from the hill to buy drinking water and we were soaked from the sweat.
The children made a presentation about what they learnt recently. They were really clever, memorised a lot of Bible verses and found out and presented some dramas based on Bible stories. They had a lot of idea and it was really funny. They were really patios they practised nearly all day yesterday and today as well after they came home from the Sunday school.
16th Febr. I can't believe, I am on the internet and after a long while I can send my blog. We managed to finish the painting of the kitchen but we are really tired. The circumstances, the water shortage and the tools make our job more difficult. We didn't have a ladder so we had to jump up and down to a four-leg, round, toll stool. We give up doing the other small cooking room for the time being, I don't know if we will have strength in the future. By the way the result of our hard work wasn't long-lasting, 5 minutes after the children arrived home, their fingerprints were on the wall, it was vane to ask them not touching the wall.

Köszönöm mindazoknak, akik gondoltak Maggira és imádkoztak érte.Már másnapra sokkal jobban volt, bár szerintem ehhez hozzátartozik, hogy talán ők sokkal erősebbek, mint mi, európai emberek. Mikor kérdeztem tőle másnap, hogy nem kellene-e még feküdnie, azt válaszolta, hogy nem fekszik, mert attól csak egyre jobban legyengül. Szóval fent volt, és ugyanúgy csinálta minden feladatát, mintha semmi baja sem lenne. Tegnap azt mondta, hogy már csak a feje fáj. Talán még a héten szednie kell a gyógyszereket és utána megy vissza az orvoshoz.
Tegnap valakitől hallottam, hogy egy másik kisfiú hányt, reméljük, csak egy kóbor gyomorontás lesz, nem valami újabb betegség. Hát mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy a higiéniai körülmények a legalsóbb szintet sem ütik meg, így "természetes" hogy előfordulnak betegségek, fertőzések. Ahhoz, hogy ez változzon, sok mindenre szükség lenne, van ami pénz kérdés, van ami hozzáállás, tudatlanság vagy kultúra kérdése. De az itt természetes, hogy mindenféle bogarak nyugodtan rohangásznak a munkafelületeken, edényeken, tisztítószerek használata nem nagyon gyakori. Az egész konyhát egy fertőtlenítés, bogárírtás utáni tisztasági festéssel kellene kezdeni, és ajtóval ellátott konyhaszekrényekben kellene tárolni minden edényt, zöldséget, nem kellene elől hagyni ételmaradékokat, mosatlanokat éjszakára, meg hát szúnyoghálók kellenének ajtóra, ablakokra, stb. stb. a sornak se vége se hossza, de hát emellett még millió más, ennél fontosabb igényük is van, így ebből sok nem fog megvalósulni. Amit tudunk megteszünk, de hát a bogarakkal nem tudjuk felvenni a versenyt. Annyit elértem, amióta itt vagyunk, hogy minden este elmosogatunk, annak ellenére, hogy jelezték ez nem fontos este, mindig reggel szokták csinálni.
Szerettünk volna örömet szerezni a gyermekeknek, hogy ruhát vásárolunk a számukra. Az itteniek javaslatára egy bálányi használt ruhát vettünk, ami ugyan olcsóbb volt, mintha egyesével vettük volna, de meg volt a kockázat, hogy nem tudtuk mi van benne. Sajnos egy kis csalódás volt (számunkra), mert többnyira hosszú újjú pullóverek és nadrágok voltak bennük. De a gyerekek nagyon örültek nekik, és nagy örömmel viselik azóta is őket. Mostansag reggelente meg estefelé egy kicsit hűvöskés az idő igy nem olyan nagy probléma. A nagyobbaknak (tinédzser fiúk és egy lány) nem volt benne semmi, így ők külön kaptak pénzt, hogy vásároljanak maguknak rajta, amikre szükségük van. Nagy örömmel mutatták aztán ők is a nadrágokat, pólokat, pullóvereket, amiket vásároltak a pénzen. Ezeket abból a pénzből
vásároltuk, amiket sikerült összegyűjtenünk kiutazásunk előtt. Már vannak tervek a további összegek felhasználására is, majd ha megvalósultak, jezem mindenképpen, hogy azok, akik adakoztak, tudhassák, hogy mire fordítottuk ezeket a pénzeket. Többszöri egyeztetés uán próbáltuk tőlük megtudni, hogy milyen szükségeiknek van szerin­­tük prioritása, és ami belefér a kereteink közé, abból próbáltunk megvalósítani minél többet.
Mi hála az Úrnak jól vagyunk, az Úr megerősítette az ellenálló képességünket. Már egy újabb szobatársunk van, egy kis egérke, és ma reggel találam egy haldokló csótányt is. Az időjárás egy kicsit esősebb, mint gondoltuk. Úgy tűnik, a márciusra ígért esős évszak egy kicsit korábban érkezik, és ennek nem nagyon örülünk, mert egyébként is szokott bőven részünk lenni benne Angliában. (Bár halljuk, hogy most ott hóakadályokkal küszködnek.).
Ma meglátogattunk egy helyi kb. 200 fős gyülekezetet. Nagyon jól éreztük magunkat, bár sokszor még van gondunk az ugandaiak angoljával (nekik meg a mienkkel !:)) Lelkes dicsőítés volt, és az ighirdetés bár egy kicsit ugyan hosszú, de üzenettel bíró volt.


Gyöngyfűzés és az eredmény/Stringing beads and the result






Thank you those who thought and prayed for Maggie. The next day she was much butter, but my opinion that maybe they are much stronger than us, European people. When I asked her if she shouldn’t lay in bed she answered that she doesn't lay because she would be much weaker from that. She is on her feet all days and does her job, showing everything is OK with her. Yesterday she told to me she had only headache. Maybe she has to take in the tablets this week, after has to go back to the doctor.
Yesterday I heard that an other little boy was vomiting, but we hope this is not again a serious sickness just some stomach indigestion. Telling the truth the hygienic conditions doesn't reach the bottom level, so it is "natural" that sickness and infections coming up again and again. To change this it would be needed a lot of things, some of them acquires more money or the change of the attitude. Some things stem from the lack of their knowledge or culture. The fact, the insects and other small "creatures" can climb up and down without any problem on the surface of the kitchen cabinets and the "clean" plates and dishes, doesn't cause any surprise, nobody takes aback (expect me) and they don't use too much cleaning products. The first step would be to get rid of the insects, after whitewash or paint and clean the whole kitchen, store the clean plates, mugs, etc. in closed kitchen cabinets. The leftover foods and vegetable and the dirty dishes shouldn't been left on the surface for nights, and mosquito nets would be useful for the windows and doors etc. etc. I lost count the needs and apart from the kitchen there are a lot of other maybe more important needs so maybe he main part of these remain just a daydream. We do our best but we can't cope with the insects. From the time we are here I or we do the washing up in the evenings dispite theo told us no need to do in the night, it will be done in the morning.
We wanted to bring happiness for the children by buying clothes for them. The staffs recommended to us to buy a bale of secondhand clothes because it is cheaper comparing to buy one by one but there was a risk not knowing what is in it. Unfortunately it cause us a little disappointment because most of the clothes were long sleeves jumpers and long trousers. But the children were really happy and they wear them with joy. These days are a little bit cooler and wetter so it is not a big problem to use the warmer clothes. For the bigger boys and the girl didn’t have anything among the clothes so we gave them money to buy themselves what they need. After the shopping they showed us with joy their "new" trousers, T-shirts and jumpers. These things we bought from the money that we raised before. We have plans for the use of the other money as well, if they fulfilled I'll give notice that the people who gave us money would know what did we do with these money. After some meetings we tried to learn their needs, what had priority and in according to our budget we try to fulfill most of them.
Thanks to God we are all right, God strengthen our resistance to disease. We have a new visitor in our bedroom, a small mouse and this morning I found a half dead cockroach as well. The weather is wetter than we thought. It seems the rainy season that was promised for March arrived earlier and we aren't too happy about this because we have a lot of rain in the UK. (But we heard they are struggling with snow problems right now.)
Sunday we visited a local church, it has about 200 members. We enjoyed but sometimes we have difficulties with their English (and they have with ours!). They were really joyful in the worship and the preaching was a little bit long but had a lot of really good point.

Elsősorban azért írok, hogy aki teheti, csatlakozzon hozzánk az imádkozásban az egyik tinédzser lányért, Maggiért, aki sajnos tegnap megbetegedett és kiderült, hogy maláriája és tífusza van. Ami engem legjobban izgat, hogy továbbra is itt van a gyerekek között, és igazán túl sok elővigyázatosságot nem tesznek azért, hogy nehogy valaki elkapja tőle.(Ma még egy egyhetes csecsemő is volt a közelében.) Tudván, hogy a tífusz elég fertőző betegség, nem lenne jó, ha egy járvány ütne ki a gyermekek között. Ez volt az emberi oldal, de a másik oldalról tudom, hogy Istennek van hatalma nemcsak a többi gyermeket megoltalmazni, de Maggit is csodával határos módon meggyógyítani. És azt hallanotok kellett volna, ahogy a többi gyermek imádkozott érte az esti együttléten! Minden egyes alkalommal fizikailag lehet érezni Isten jelenlétét, amikor ezek a gyermekek imádkoznak, énekelnek!
Talán egy pár szót írok arról is, hogy hogy s mint megy itt a sorunk. Körülményeink nem versenyeznek egy luxusszállóval, de most tanuljuk megélni, hogy "azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek". Bár van fürdőszobánk, de víz nincs benne, van két lavórunk és hideg vizünk. De tegnap kaptunk egy vízmelegítőt, így legalább hajmosáshoz van meleg vizünk. A hangyákkal már megtanultunk együtt élni, minden este van egy gyík látogatónk is, de a csótánnyal már nehezen tudunk megbarátkozni. Szerencsére eddig csak kettővel volt közelebbi kapcsolatunk, reméljük nem emelkedik a számuk.
Táplálékunk eléggé egyhangú, de a gyermekekkel ellentétben mi legalább reggel tudunk lekváros margarinos kenyeret enni és egy kis tejet inni. De az ebédünk és vacsoránk a vasárnapot kivéve minden nap bab. Hol krumplival, hol édeskrumplival, hol rizzsel, de leginkább puliszkával. Az étkezésekre már legtöbbször olyan éhesek vagyunk, hogy ezt is hálaadással fogadjuk. Pár nappal ezelőtt kaptunk egy nagy köteg banánt is, azt hit­tük nem fogunk ennyit megenni, de lassan a vége felé járunk.
Túl sok segítséget eddig nem igényeltek tőlünk, de igyekszünk meglátni a helyzeteket, ahol alkalmassá tehetjük magunkat. Mosogatásra mindig van lehetőség (hideg vízzel, szappannal), időnként vasalásra is (bár én inkább európai módon, az asztalon csináltam, ők a földön ülve), és mindig segítünk a gyerekeknek a pucolási tennivalókban. Ma meg tegnap az irodában is volt lehetőségünk segíteni, gyermekek leveleit gépelgettem, akiknek az angolja még az enyémnél is rosszabb.
Hát most ennyire volt energiám
The main reason for my writing is to ask you if you are able to do please join to us in praying for a teenager girl who yesterday got ill and turned out she had malaria an typhoid. My main concern is that she is even now among the children and they don't do too much to protect the others not to catch the disease from her. (Today even a one-week old baby was around her.) Knowing the typhoid is an infectionous disease it wouldn't be good if an epidemic broke out between the children. This was the human side, but from the other side I know God has power not only to protect the other children but to heal Maggi on a miraculous way. And you should haven heard the way how the other children pray for her on the evening praying time. Every time it can be physically felt the present of God when these children pray or sing!
Maybe I write a few thinks about how we live here. Our circumstances can't compare with a luxuries hotel but now we are trying to "learn to be content whatever the circumstances". Even we have a bathroom but we don't have water in it, we have two bowls to wash ourselves in it and cold water. Yesterday we got a kettle so we can heat some water to wash our hair. We learned to live together with the ants, every evening we have a visitor, a lizard, but it is difficult to make friend with the cockroaches. Fortunately so far we had closer connection with two ones only, we hope their number won't rise.
Our food is a little bit boring, but in contrast with the children we can eat a few slices of bread with butter and jam and drink a little milk every morning. But our lunch and dinner always is bean. Sometimes with potato, sometimes with sweet potato, sometimes with rice, but most of the time with something what made of white corn flour. But most of the time we are so hungry that we are thankful for these as well. A few days ago we got a big bunch of banana and we thought it is more than we are able eat, but slowly we finish with it.
So far they didn't ask from us too much help, but we try to see the situation when we can help them. There is always vacancy for doing the washing up (with cold water and soap), sometimes for ironing as well (I did on the European way, on the table, but they do on the floor, while they are sitting) and we always help to the children in the peeling tasks. Today and yesterday we had chance to help in the office, I typed the children's letters, whose knowledge of English is worse than mine.
My energies is running out so I finish

Elso hirdadas Ugandabol

Csak most sikerült internethez jutnom, így gyorsan megpróbálok egy rövid híradást.
Vasárnap reggel szerencsésen megérkeztünk a 8 és fél órai repülőút után Entebbébe. Nagyon meleg fogadott, bár azt mondanám, hogy hasonló egy magyarországi nyári kánikulához, és ahhoz képest, hogy nem az esős évszakban vagyunk, mindennap volt eddig egy kiadós zápor.
Elég hosszú volt az út a repülőtértől az árvaházig, de közben egy kis ízelítőt kaptunk Afrikáról.
Az utak elég rossz minőségűek, rengeteg hepe-hupával, gödörrel, és az út szélén a mi fogalmaink szerin nyomortanyák, de szinte mindegyikben egy kis üzlet is, előtte kirakva a pórtékájuk, fotelek, ágyak, bőröndök, minden, amit el tudsz képzelni.
A gyerekek kicsit szégyenlősen, de nagy örömmel fogadtak, majd mindnyájan bemutatkoztak nekünk. Sajnos még a harmadik nap után is kihívást jelent megkülönböztetni némelyiket egymástól és emlékezni a nevükre.
Délután átadtuk az apró ajándékokat, amit mindenkinek hoztunk, mindenki nagyon boldog volt, örömmel köszönték meg Istennek és nekünk is.
Esténként van egy rövid áhitatuk, imádkozással, énekléssel. Számomra nagyon megható az az áhitat, amit látok a kis arcoskájukon, mindenféle mesterkéltség nélkül. Táplálékuk nagyon szegényes, de minden alkalommal örömmel köszönik meg Istennek, aztán kézzel esznek mindent (előtte mindig kezetmosnak). A tányérjukban aztán egy morzsa sem marad, mindent megesznek.
Mivel a tanév kezdéshez szükséges dolgok megvásárlásához szükséges pénz csak kedden érkezett meg, hétfőn nem mentek iskolába, így egész nap együtt voltunk velük. Nagy örömmel színeztek a tegnapi ajándék színező könyveikbe. Egyébként mindegyikük nagyon jól nevelt, udvarisan, bármikor találkoznak velünk, köszönnek, némelyik még meg is hajol vagy éppen térdel elénk.
Amikor iskola van, számukra már 5-kor van ébresztő. Mi rendszerint lelkes éneklésükre ébredeünk, mert minden reggel szintén áhitatot tartanak. Aztán egy egyszerű reggeli (barna színű, híg zabkása, amit bögréből isznak, ma még egy banán is jutott hozzá) után egyenruháikban elindulnak az iskolába. Valahol némelyikük felszáll az iskolabuszra, némelyik pedig gyalogol egy másik iskolába. Reméljük, egyszer nekünk is sikerül eljutni az iskolába, mert nagyon kiváncsi vagyok rá.
Egyébként majdnem mindent a gyerekek csinálnak. Saját maguknak mossák ki a ruháikat, még a legkisebbek is, ami nem kis munka, mert iskolai egyenrunháikat is minden nap kimossák, és miután éjszaka megszárad, valaki indulás előtt még ki is vasalja. Állandóan takarítanak, naponta legalább 2x is felmossák a beton földet. Az ételhez szükséges dolgokat is maguk pucolják. Amikor először láttam a kis pöttömkéket a hatalmas késekkel krumplit pucolni, megállt bennem a ütő. Aztán kiderült, hogy a kések olyan életlenek, hogy képtelenség lenne magadat elvágni vele, de dolgozni sem könnyű velük.
Tegnap volt egy kis magánéletünk, és egyedül bementünk Kampalába. Kissé kalandos volt, de sikerült boldogulnunk. Először boda-bodával mentünk, ami egy közönséges motorkerékpár, majd egy minibusz taxival, aztán abból egyszercsak átültettek egy másikba, de végülis célba értünk. A "buszpályaudvart" elképzelni nem lehet, csak látni. A forgalom iszonyatos, az úttesten átkelni felér egy cirkuszi mutatvánnyal, még a zebrán sem állnak meg a járművek, rengeteg ember tolong az utcánkon, mindenki el akar adni valamit, vagy valamilyen szolgáltatást (cipőtisztítást, lábmosást, masszírozást, stb.). Végül is sikerült elintézni amiért mentünk, aztán még sétálgattunk a buszpályaudvarnál lévő bazárba, ahol elég feltűnő jelenségek voltunk, mindenki nekünk akart eladni valamit, így elég hamar inkább továbbálltunk. Szerettünk volna egy-két dolgot még venni az árvaháznak, elsősorban pucoló kiskéseket, de sehol nem találunk, így legközelebb kénytelenek leszünk nagyokat venni. De legalább vettünk egy vasalót, ahelyett ami egy nappal előbb romlott el, és nagyon örültek neki.


First report from Uganda
I only managed to get access to internet today so I try to give you a short notice.
Sunday morning, after 8 and half hour flight we arrived without any problem to Entebbe. The weather is really hot, but it is really similar to a Hungarian hot summer. Despite the fact, we are not in the rainy season, we have every day a big shower. The way from the airport to the orphanage was relatively long, but it gave us some taste of Africa. The roads are in very bad condition, everywhere there are potholes, along the roads there are small huts (?), but nearly all of them has a shop, with the goods (like sofas, chairs, bags, baggage and everything you can image) in front of them.
The children were a little bit shy but they welcomed us with joy. All of them introduced themselves to us. Unfortunately even after the third day it is a challenge to us to distinct them from each other and to remember their names.
Afternoon we gave them their small presents and everybody was really happy, they thanked hem to God and for us as well.
In the evenings they have praying and worship time. For me it is really moving to see their faces, admiring God. This is true worship!
Their food is poor but every time they give thanks to God for it and after during in a few minutes everything disappears from their plates even the last crumble. They eat by hands but they wash them before every time.
Because the money, to buy the school staffs to the school year, only arrived Tuesday, Monday every child was at home and we could be with them all day. They were colouring their new colouring books with big joy. By the way all the children are really polite and well behaved, every time they greet us when me meet, some of them even lean or kneel in front of us.
In school time they have to get up 5 o'clock. We usually wake up because of their laud singing which is part of their morning time with God. After this they drink a cup of thin, brown porridge as a breakfast (today there was an extra banana as well) and set off to school. Some of them go to the school bus, some of them walk to an other school. We hope one day we can visit the school because I am really curious.
Around the orphanage most of the works are done by the children. They wash their own cloths, even the smallest children, what is not a small job because they wash their school uniform every day, and in the morning somebody irons them before school. They clean the house all the time, every day they wash the concrete floor at least twice (without mop), doing the washing up, peeling the vegetables. When I saw the first time the tiny children with the big knifes I was gob smacked. But it turned out they are really blunt. you couldn't cut yourself with it even if you wanted, but it is not easy to work with them as well.
Yesterday we have some private time so we went to Kampale. It was some adventure but we managed to cope with it. First we took a "boda-boda", it is a motorbike, then a minibus cub, after an other. You can't imagine the "bus station" you have to see it (unfortunately I can’t attach a photo). The traffic is horrible, crossing the road is not an easy maneuver because the cars and motorbike don't stop even you are on the zebra. There are a lot of people on the roads, everybody wants to sell you something or do something to you (cleaning shoes, washing or massaging your feet). After a while we managed to finish our task in Kampala, but we walked around the bazaars which locate next to the bus station. We stood out from the others and everybody wanted to sell everything for us so we went away soon. We wanted to buy small peeling knifes but we didn't find so next time we have to buy big ones. But a least we bought a new iron, because the old on broke down a day before and they were really happy for it.