Elso hirdadas Ugandabol

Csak most sikerült internethez jutnom, így gyorsan megpróbálok egy rövid híradást.
Vasárnap reggel szerencsésen megérkeztünk a 8 és fél órai repülőút után Entebbébe. Nagyon meleg fogadott, bár azt mondanám, hogy hasonló egy magyarországi nyári kánikulához, és ahhoz képest, hogy nem az esős évszakban vagyunk, mindennap volt eddig egy kiadós zápor.
Elég hosszú volt az út a repülőtértől az árvaházig, de közben egy kis ízelítőt kaptunk Afrikáról.
Az utak elég rossz minőségűek, rengeteg hepe-hupával, gödörrel, és az út szélén a mi fogalmaink szerin nyomortanyák, de szinte mindegyikben egy kis üzlet is, előtte kirakva a pórtékájuk, fotelek, ágyak, bőröndök, minden, amit el tudsz képzelni.
A gyerekek kicsit szégyenlősen, de nagy örömmel fogadtak, majd mindnyájan bemutatkoztak nekünk. Sajnos még a harmadik nap után is kihívást jelent megkülönböztetni némelyiket egymástól és emlékezni a nevükre.
Délután átadtuk az apró ajándékokat, amit mindenkinek hoztunk, mindenki nagyon boldog volt, örömmel köszönték meg Istennek és nekünk is.
Esténként van egy rövid áhitatuk, imádkozással, énekléssel. Számomra nagyon megható az az áhitat, amit látok a kis arcoskájukon, mindenféle mesterkéltség nélkül. Táplálékuk nagyon szegényes, de minden alkalommal örömmel köszönik meg Istennek, aztán kézzel esznek mindent (előtte mindig kezetmosnak). A tányérjukban aztán egy morzsa sem marad, mindent megesznek.
Mivel a tanév kezdéshez szükséges dolgok megvásárlásához szükséges pénz csak kedden érkezett meg, hétfőn nem mentek iskolába, így egész nap együtt voltunk velük. Nagy örömmel színeztek a tegnapi ajándék színező könyveikbe. Egyébként mindegyikük nagyon jól nevelt, udvarisan, bármikor találkoznak velünk, köszönnek, némelyik még meg is hajol vagy éppen térdel elénk.
Amikor iskola van, számukra már 5-kor van ébresztő. Mi rendszerint lelkes éneklésükre ébredeünk, mert minden reggel szintén áhitatot tartanak. Aztán egy egyszerű reggeli (barna színű, híg zabkása, amit bögréből isznak, ma még egy banán is jutott hozzá) után egyenruháikban elindulnak az iskolába. Valahol némelyikük felszáll az iskolabuszra, némelyik pedig gyalogol egy másik iskolába. Reméljük, egyszer nekünk is sikerül eljutni az iskolába, mert nagyon kiváncsi vagyok rá.
Egyébként majdnem mindent a gyerekek csinálnak. Saját maguknak mossák ki a ruháikat, még a legkisebbek is, ami nem kis munka, mert iskolai egyenrunháikat is minden nap kimossák, és miután éjszaka megszárad, valaki indulás előtt még ki is vasalja. Állandóan takarítanak, naponta legalább 2x is felmossák a beton földet. Az ételhez szükséges dolgokat is maguk pucolják. Amikor először láttam a kis pöttömkéket a hatalmas késekkel krumplit pucolni, megállt bennem a ütő. Aztán kiderült, hogy a kések olyan életlenek, hogy képtelenség lenne magadat elvágni vele, de dolgozni sem könnyű velük.
Tegnap volt egy kis magánéletünk, és egyedül bementünk Kampalába. Kissé kalandos volt, de sikerült boldogulnunk. Először boda-bodával mentünk, ami egy közönséges motorkerékpár, majd egy minibusz taxival, aztán abból egyszercsak átültettek egy másikba, de végülis célba értünk. A "buszpályaudvart" elképzelni nem lehet, csak látni. A forgalom iszonyatos, az úttesten átkelni felér egy cirkuszi mutatvánnyal, még a zebrán sem állnak meg a járművek, rengeteg ember tolong az utcánkon, mindenki el akar adni valamit, vagy valamilyen szolgáltatást (cipőtisztítást, lábmosást, masszírozást, stb.). Végül is sikerült elintézni amiért mentünk, aztán még sétálgattunk a buszpályaudvarnál lévő bazárba, ahol elég feltűnő jelenségek voltunk, mindenki nekünk akart eladni valamit, így elég hamar inkább továbbálltunk. Szerettünk volna egy-két dolgot még venni az árvaháznak, elsősorban pucoló kiskéseket, de sehol nem találunk, így legközelebb kénytelenek leszünk nagyokat venni. De legalább vettünk egy vasalót, ahelyett ami egy nappal előbb romlott el, és nagyon örültek neki.


First report from Uganda
I only managed to get access to internet today so I try to give you a short notice.
Sunday morning, after 8 and half hour flight we arrived without any problem to Entebbe. The weather is really hot, but it is really similar to a Hungarian hot summer. Despite the fact, we are not in the rainy season, we have every day a big shower. The way from the airport to the orphanage was relatively long, but it gave us some taste of Africa. The roads are in very bad condition, everywhere there are potholes, along the roads there are small huts (?), but nearly all of them has a shop, with the goods (like sofas, chairs, bags, baggage and everything you can image) in front of them.
The children were a little bit shy but they welcomed us with joy. All of them introduced themselves to us. Unfortunately even after the third day it is a challenge to us to distinct them from each other and to remember their names.
Afternoon we gave them their small presents and everybody was really happy, they thanked hem to God and for us as well.
In the evenings they have praying and worship time. For me it is really moving to see their faces, admiring God. This is true worship!
Their food is poor but every time they give thanks to God for it and after during in a few minutes everything disappears from their plates even the last crumble. They eat by hands but they wash them before every time.
Because the money, to buy the school staffs to the school year, only arrived Tuesday, Monday every child was at home and we could be with them all day. They were colouring their new colouring books with big joy. By the way all the children are really polite and well behaved, every time they greet us when me meet, some of them even lean or kneel in front of us.
In school time they have to get up 5 o'clock. We usually wake up because of their laud singing which is part of their morning time with God. After this they drink a cup of thin, brown porridge as a breakfast (today there was an extra banana as well) and set off to school. Some of them go to the school bus, some of them walk to an other school. We hope one day we can visit the school because I am really curious.
Around the orphanage most of the works are done by the children. They wash their own cloths, even the smallest children, what is not a small job because they wash their school uniform every day, and in the morning somebody irons them before school. They clean the house all the time, every day they wash the concrete floor at least twice (without mop), doing the washing up, peeling the vegetables. When I saw the first time the tiny children with the big knifes I was gob smacked. But it turned out they are really blunt. you couldn't cut yourself with it even if you wanted, but it is not easy to work with them as well.
Yesterday we have some private time so we went to Kampale. It was some adventure but we managed to cope with it. First we took a "boda-boda", it is a motorbike, then a minibus cub, after an other. You can't imagine the "bus station" you have to see it (unfortunately I can’t attach a photo). The traffic is horrible, crossing the road is not an easy maneuver because the cars and motorbike don't stop even you are on the zebra. There are a lot of people on the roads, everybody wants to sell you something or do something to you (cleaning shoes, washing or massaging your feet). After a while we managed to finish our task in Kampala, but we walked around the bazaars which locate next to the bus station. We stood out from the others and everybody wanted to sell everything for us so we went away soon. We wanted to buy small peeling knifes but we didn't find so next time we have to buy big ones. But a least we bought a new iron, because the old on broke down a day before and they were really happy for it.