Sajnos elég régen nem írtam, de sajnos az internet szinte használhatatlan, meg el is mentünk 5 napra, úgy hogy mindazt ami történt, már csak otthonról tudom majd elküldeni. Most próbálok visszaemlékezni, hogy mi is történt az elmúlt napok alatt.
Egy "viharos" éjszaka után (a szobánkban lévő egerek vagy patkányok(?!) összecsapása miatti zaj és félelem miatt nem sokat tudtunk aludni) 18-án, szerdán meglátogattunk egy keresztyén iskolát, ahova a gyerekek egy része jár. A gyerekek már több mint egy órával 8 óra előtt ott gyülekeztek az iskola udvaron. Bármelyik tanár meglátott minket, kedvesen üdvözölt, és megnyugtatott bennünket, hogy nyugodtan beülhetünk valamelyik órára. Az osztály, amelyiket meglátogattuk, 50 fős volt. Ahogy beléptünk az ajtón, azonnal felálltak és elkezdtek bennünket valami mondókával köszönteni. Aztán a tanítónő is megérkezett, és elsőre úgy tűnt, nem lelkesedik az ötletért, hogy itt vagyunk. Aztán mégis nagyon kedves lett, megmutatta nekünk a heti majd az aznapi tantervet. Az első kétóra angol óra volt. A gyerekek új szavakat tanultak, azoknak jelentését. Az iskola épülete egyébként deszkákból van összeállítva, ami azt jelenti, hogy egyik teremtől teljesen áthallattszik minden a másikba. Ez különösen zavaró volt, amikor a másik osztálynak éppen ének órája volt és teljes hangerővel énekeltek. Egyébként minden tantárgyat angolul kell tanulniuk, de elég sok minden hangzott el a saját anyanyelvükön. Hát a mi kiejtésünk sem tökéletes, de a tanítónőé is messze volt tőle. Az órák 30 percesek, köztük nincs szünet, két szünet van egész nap. A harmadik óra testnevelés volt. A fiúk félmeztelenre vetkőztek, a lányok csak a ruha ővét kötötték ki, és kimentek az udvarra, ott futkároztak, ugráltak. Mindez nem volt kis teljesítmény, amikor olyan meleg volt, hogy mi még állni is alig bírtunk a napon. Tornaóra után úgy gondoltuk, ennyi elég lesz, elköszöntünk és el akartunk jönni. Jelezték, hogy az igazgatóhoz be kell mennünk. Egy nagyon kedves fiatalember volt, és szerette volna ha beírunk a vendégkönyvbe és elmondjuk a véleményünkkel, javaslatunkat azzal kapcsolatban, amit láttunk. Még egy flakkon hideg vizet is adott ajándékba.
A nap további része vásárolgatással telt, az adminisztrátoral együtt elmentünk Jinjaba.. Mivel a gyermekeknek nincs iskolatáskája, füzeteiket és egyéb dolgaikat a hónuk alatt viszik, ami különösen esős időszakban nem túl jó ötlet, szerettük volna őket meglepni táskákkal. Nem volt túl könnyű feladat, mert ha találtunk megfelelőt, abból csak pár darab volt. De csak sikerült összeszednünk 22 darab táskát. Ezután jött a még nehezebb feladat. Mivel cipőik is nagyon lepusztult állapotban voltak, lerajzoltuk mindegyik gyerek lábát, hogy vegyünk nekik cipőt. Érdekes módon ebben az országban jobban preferálják a használt, mint az új cipőt (az ára is drágább). Persze itt most nem a márkás cipőkre gondolok, ami külföldről jön, hanem amit ők gyártanak. Valószínű azért, mert az övék nem túl jó minőség, ami meg használt, az mégiscsak nyugatról jön, és elvileg jobb minőségű. Szóval 19 pár különböző méretű, fekete, használt, iskolába járó cipőt kellett találnunk. Az első 16 csak-csak sikerült, de az utolsó hárommal rendesen megszenvedtünk. De csak sikerült.
Sajnos az utóbbi napokban már nem nagyon tudtam enni, úgy éreztem évekre telítődtem a puliszkával, matookaval, babbal, meg a reggeli lekváros kenyérrel. A nem evésnek, meg a vitamin hiánynak pedig már kezdtek jelentkezni a jelei, egyre fáradtabbnak, erőtlenebbnek éreztük magunkat. Végülis jeleztük, hogy szükségünk lenne zöldségekre, gyümölcsre, esetleg tojásra, így ez az igényünk teljesült, és már egy kicsit változatosabban, vitamindúsabban tudunk étkezni. Egyébként nem túl sok mindent lehet találni a supermarketnek nevezett kicsi közértekben.
A következő napjaink is vásárolgatással teltek, ki kellett cseréltetni a múltkor vásárolt csengőt, de sajnos nem volt olyan csengőjük, ami nem 220 V-tal műküdik és nem akartuk annak kockázatát, hogy az udvaron vezessük a kapuhoz, és valakit véletlenül mecsaphasson, így inkább egy vezeték nélküli, elemmel működőre cseréltük. Hát sajnos ennek felszerelése is akadályba ütközött eddig, reméljük csak sikerült megoldani. A cipők is egy kicsit nagyok lettek, így némelyiket kisebbre kellett cserélgetnünk. Reklamálni kellett a víztartályért is, mert a megadott idő eltelte után sem érkezett meg. Végül is 20-án megérkezett. A gyerekek hatalmas üdvrigalgással fogadták. Egyébként mindennek nagyon örülnek. Amikor átadtuk a táskákat, cipőket, hallanotok kellett volna azt a kiabálást, sikongatást, tapsolást.
A gyerekek hálószobáiban az ágyakon kívül más bútorzat nincs, emiatt nehéz rendet tartaniuk, mert még azt a kevés ruhájukat vagy személyes tárgyukat sem tudják hova tenni. Úgy gondoltuk, hasznos lenne, ha minden hálószobába vennénk egy ruhásszekrényt. Elmentünk egy üzletbe és ha nem is túl olcsón, de sikerült megrendelnünk a négy szekrényt, és megígérték, hogy az utolsó napunkon, 28-án leszállítják.
Nem tudom múltkor írtam-e arról, hogy egy konyhaszekrény legyártását is megrendeltük, hogy végre a tiszta edények zárt helyen legyenek tárolva, illetve a főzéshez szükséges (nem hűtendő) alapanyagok is zárt, bogármentes helyen legyenek.
Sok gyereknek, bár árvák, de azért vannak rokonaik, akik azért nem tudnak róluk gondoskodni, mert nagyon szegények, de azért tartják a kapcsolatot velük. A gyerekek pl. hazamennek a szünetekben. 20-án délután meglátogattuk az egyik kisfiú nagymamáját. Nagyon közel lakik néhány szomszédhoz. Hát azt a szegénységet, amit tapasztaltunk, nehéz leírni. Ócska, sárból vagy jó esetben téglából összetákolt putrik, szinte teljesen üresek. A "konyha" bútorzata mindössze egy nyílt láng fölött lógó fazék és egy teafőző volt. Villany, víz nincs, ha az összegyűjtött esővíz elfogy, csak pénzért tudnak vásárolni, amiért legtöbb esetben messzire kell menni. Van egy kis kertjük, ahol talán tudnak annyit termelni hogy ne haljanak éhen. Megtudtuk, hogy ez a szegénység, amit tapasztaltunk, sajnos nem ritka, nagyon is általános.
21-én, szombaton egy buszt béreltünk, és elvittük a gyerekeket az entebbei zoo-ba. Bár nem volt olyan túl sok állatfajta, de a gyerekek mégis nagyon élvezték. Nagy élményt jelentett nekik utána a játszótér, még evés idejére sem akarták abbahagyni a játékot. Gondoltuk, hogy esetleg megnézzük a repülőteret is, mert nem valószínű, hogy eddig láttak repülőgépet, de sajnos az időkeretbe nem fért bele. A távolság, a borzalmas útviszonyok és forgalom miatt 4-4 órát vett igénybe az oda- és hazajutás, és így is este 9-re értünk haza. Nagyon örültünk, hogy ezzel a kis programmal, és a hazafelé vásárolt jégkrémmel is örömet szerezhettünk a gyerekeknek. Ezek a dolgok, amiket mi teljesen természetesnek veszünk, nagy esemény az ő számukra.
Egyébként az udvaron már lassan 2 hete folyik a munka, de még messze van a befejezéstől. A kivitelelzőnek az árvaház nagyfiúi is segítenek. A kövezés nagy része már megvan, de el kell készíteni a víztartály alapját, a tetőről hiányzik a csatorna is, így azt is meg kell csinálni, hogy a vízet összegyűjtsék a tetőről, a kerítést még meg kell javítani, stb. stb. Mindezek a munkák ittlétünk alatt már nem fognak elkészülni , de hisszük, hogy előbb-utóbb elkészül, és ígérték, hogy képeket fogunk kapni az elkészült munkáról.
Sajnos a vízhiány még mindig tart, így már kétszer is fel kellett töltetni a korábbi 1000 literes tartályt, hogy az élet meg a munka menjen tovább.
Az Úr megengedte számunkra, hogy egy kicsit többet meglássunk ebből az országból, és 23-tól egy 5 napos szafari túrára mentünk. Ennek az útnak az élményeiről külön fogok beszámolni.
Ma, 28-án újból az árvaházban vagyunk, és úgy gondoltuk ez lesz az utolsó napunk, mert holnap reggel 9.05-kor indultunk volna haza. De a British Airways megajándékozott bennünket még egy nappal, mert a járatunk csak vasárnap este 23.55-kor indul. Ma a dolgozókkal és az árvaház igazgató tanácsának 2 tagjával beszélgettünk, és elmondhattuk tapasztalatainkat, véleményünket, látásainkat. Nagyon megköszönték mindazt a sok ajándékot, amit vásároltunk számukra, így most én ezt a köszönetet továbbítom mindazok számára, akik adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy sok szükség, vágy betöltést nyerjen. Elmondtuk nekik, hogy sokatok hozzájárult ehhez, az Úr gazdag áldását kívánják életetekre.
A délután folyamán a ruhásszekrények megérkeztek, nem kis meglepődést és örömet okozva a gyerekeknek. Sajnos a konyhaszekrény még csak félig van kész, az ajtók még hiányoznak, és bár a munkás tegnapra ígérte, hogy befejezi, még ma sem érkezett meg. Reméljük, hogy hamarosan befejezi, és birtokba vehetik.
Estefelé nagy meglepetésben volt részünk. Igaz, hogy még majdnem egy hónap van a születésnapomig, de mivel akkor nem leszek itt, ma köszöntöttek fel. Ilyen lelkes "Happy Birthday"-t még nem kaptam életemben. Laurának is egy tortával köszönték meg mindazt, amit tett. Nem sok idő kellett hozzá, hogy a tortáknak az utolsó morzsái is eltünjenek, gondolom nem sokszor van ilyen kiváltságban részük. Ezután az összes gyerek imádkozott értünk, megáldott bennünket, igazán felemelő érzés volt hallani erőteljes, szívből jövő imádságaikat.
Csak egy kis idő és újból otthon leszünk. Jó volt itt lenni, de most már jó lesz hazamenni. Volt néhány nehéz nap, de volt nagyon sok örömteli nap. Néhány dolgot egy kicsit másképp képzeltünk és időnként nem láttuk, hogy mit is tehetnénk, de örülünk, hogy egy kicsit segíthettünk nekik akár a kezünkkel, akár anyagilag, akár azzal, hogy a gyerekekkel töltöttünk időt. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam rendszeresen üzenetet küldeni, de hát az internet csapnivaló itt. Ezt az üzenetet is már csak otthonról tudom elküldeni, addigra már egy kicsit idejétmúlt lesz, de hát jobb későn, mint soha.
Köszönöm mindenkinek, aki imádkozott értünk, az Úr meghallgatta ezeket az imádságokat, és elmondhatjuk, hogy az Úr megőrzött, a tenyerén hordozott bennünket. Áldott legyen az Ő neve!
***
Szerencsés útunk volt, újból itthon vagyunk. Próbálunk visszazökkenni a régi kerékvágásba, de nem is olyan könnyű.
Unfortunately I wrote long time ago, but the internet is useless besides we were far away for five days, so I can send this letter only form at home. But I try to recall what happened during the last days.
After a "stormy" night (we couldn't sleep because of the noise and fear of the fight between the mice or rats (?!) in our room) we visited a christian school where some children go. The children assembled at the school yard at least one hour before 8 o'clock. Every teacher, who saw us, greeted us kindly and reassured us we can visit any lesson. 50 children belonged to the class we visited. They stood up and greeted us with a verse immediately when we entered to the classroom. When the teacher arrived it seemed she wasn't happy because of us but after a while she became friendly and showed us the weekly and daily teaching plan. The first two lessons were English. The children learned new words and their meanings. By the way the building of the school was made of planks so it means you can overhear everything from the neighboring classrooms. It was especially disturbing when the other class had singing lesson and they sang with their whole hearts. They should learn everything in English but they talked a lot on their own language. Our pronunciation isn't perfect but theirs are far away from it as well. The lessons last for 30 minutes without brake, they have only two brakes all day. The third lesson was PE. The boys were half naked, the girls untie their belts and went out to the school yard to run, jump. It wasn't easy because it was so hot even standing in the sun was difficult to us. After this we thought we called it a day, said good bye and wanted to leave. But first we had to go to the headmaster. He was a young, kind lad and he wanted us to write into the guest book and tell our opinions, suggestions. He even presented us with cold bottled waters.
We spent the rest of the day with shopping. Together with the administrator we went to Jinja. Because the children didn’t have schoolbags so they took theirs books, exercise books and other stuffs in their hands and this wasn’t the best solution especially in the rainy season. Se we wanted to present them with schoolbags. It wasn't an easy job because when we found something suitable, they didn’t have enough. But after a while we managed to find 22 bags. The more difficult task came after that. The children's shoes were in very bad condition so we drew everybody's footprints on paper to buy shoes for them. It is really interesting, in this country the people like better the secondhand shoes, even their price are more expensive as well. I don't mean the branded shoes coming from abroad but the shoes are made in the country. Maybe theirs are not the best quality but the secondhand coming from west. We had to find 19 pairs of secondhand, black school shoes. The first 16 were alright but we had to work hard for the last three. But at the end we managed.
Unfortunately after two weeks I couldn't eat too much I felt I had eaten enough posho, matooka, beans and bread with jam for years. I left out some meals and the result of this and the vitamin deficiency was that we began feeling ourselves tired and weak. After a while we told we would need more vegetables, fruits or eggs, so our wishes were fulfilled so we can eat more variety of food and more vitamin. Buy the way you can't find too much things in the "supermarkets", which in the reality are only small shops, with small variety of foods.
The next days we did some shopping again. We wanted to exchange the bell we bought last time but they didn't have an other one which uses less voltage than 220 and we didn't want any risk somebody would get electroshock so we exchanged it to a wireless what working with buttery. Unfortunately so far we couldn't install it. It turned out the shoes are big and we had to exchange them to smaller one. We had to complain because the water tank didn't arrive when they promised. At last it arrived on the 20th. The children welcomed it with loud riot. By the way they rejoice to everything they get. When we gave them the schoolbags, shoes you should hear their shouting, screaming, clapping.
In the children's bedroom there wasn't any furniture except the beds therefore it was difficult to keep them clean and tidy because there wasn’t place for their little clothes and personal belongings. We came up with the idea it would be useful to buy wardrobes in every bedroom. We went to a shop and even it wasn't cheap but we ordered four wardrobes and they promised the delivery on our last day, on 28h.
I don't remember did I write before or not but we ordered the kitchen cabinet as well in order to keeping the clean dishes and vegetables, that don’t need to store in fridge, in closed, bugs free place.
Most children even they orphans, they have relatives but they can't look after them because they are poor, but they keep the contact with each other. For example the children go home on holidays. On the 20th afternoon we visited one of the little boy's grandma. She lives really close to some neighbours. It is difficult to describe the poor condition what we found. We saw really primitive makeshift huts made of mud or sometimes bricks, they are nearly empty inside. The furniture of the "kitchen" was all in all a pot above an open fire and a tea-kettle. No electricity, no water and if the rainwater runs out they can buy water for money and usually they go for it long distance. They have a small garden and maybe it is enough preventing them from starving. We learned what we experienced it is really common.
On the 21st we hired a bus and took the children to the zoo in Entebbe. Even this isn't a big zoo with lots of animals but they really enjoyed. After seeing the animals they played on a playground which caused them big happiness. They didn't want to stop playing to eat their food. We thought maybe we would go to the airport because they haven't seen a plane but unfortunately it didn't fit into our time slot. Because of the distance, the horrible traffic and road conditions the journey took 4-4 hours to get there and come back and we arrived home after 9 pm. We were happy that we made them happy with this little program and with the ice creams we bought on the way home. These things we take for granted are big events for them.
In the front garden the work has been being done for 2 weeks but it is still far away from the end. The big boys help to the builder. Most of the stoning work has been done but still need to be repaired the wall, missing the base of the water tank, no gutter on the roof and without it they can't collect the rainwater, etc. etc. These jobs won't be finished during our time here but we believe one day they will be ready and they will send photos if everything is done.
Unfortunately there is still no rain, no water so we had to fill up the old water tank to ensure the work and life can continue.
The Lord gave us the opportunity to see more from the country and from 23rd we went for a 5-day safari tour. I will report from our experience in separately.
Today is 28th, we are in the orphanage again and we expected it will be our last day here because our flight should have left Sunday morning 9.05 am. But the British Airways presented us with an extra day because our flight will leave Sunday evening 23.55 pm. Today we had a meeting with the staff and 2 members of the Body Member of the orphanage and we could share our experiences, opinions, visions. They were really thankful for the presents we bought them so I give further this thanks to those who gave donations and helped to fulfill their needs. We told them that a lot of people supported them and they wished God's blessing to your life.
During the afternoon the wardrobes arrived causing big surprise and happiness for the children. It is sad the kitchen cabinet is only half way, the doors are still missing and the cabinet maker didn't arrive nor yesterday or today. But we hope it will be finished soon and they can use.
On the late afternoon we had a big surprise. I still have nearly one month till my birthday but that day I won’t be here so they celebrated me today. This was the most enthusiastic „Happy Birthday” song in my life! Laura got a cake as well. A few minutes later even the last crumbs of the cakes disappeared completely. I think this wasn’t an everyday privilege for them. All the children prayed for us and blessed us. Hearing their powerful, whole-hearted prays was an uplifting feeling.
Just a little time and we go home. It was good to be here but it will be good to go home now. There were some difficult days but there were a lot of happy days. We expected a lot of things differently and sometimes we didn’t see what we could do but we rejoice that we could help them a little either with our hands or financially or with the fact we spent time with the children. I really sorry that I couldn’t send message regularly but the internet connection is useless here. This message will reach you after I arrived home so it will be a little bit out of date but better late then never.
Thanks for everybody who prayed for us. The Lord heard these prays and we can say the the Lord protected us and carry us in his hand. Blessed be his name!
*****
We had safe journey and we are at home again. We try to get into the swing of the everyday, but it is not easy.